Nina George: Levendulaszoba

A ​párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást. 
21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, amit a férfi azóta sem olvasott el. A veszteséget kínzó emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a sértettség börtönében éli mindennapjait, mígnem egy nyári délután új lakó költözik a szomszédba. Az elvált asszony olyan érzéseket ébreszt Jeanban, amelyek létezését a férfi már rég elfelejtette. Ekkor újra a kezébe veszi szerelme búcsúlevelét, és olvasni kezdi… 
Egy pillanat alatt minden megváltozik, és a férfi többé nem menekülhet az elmúlt évek gyötrelmei elől. Mindent hátrahagyva elindul, hogy szembenézzen a fájdalommal, a múlttal és önmagával. 
Egy olyan utazás veszi kezdetét, amely keresztülvisz Franciaország csodálatos tájain, és eközben feltárulnak különös sorsok, és barátságok szövődnek. Az érzések, a gondolatok és az emberek lassan átformálódnak, hogy lezárulhasson a múlt, és helyet engedjen a jelennek és a jövőnek.

Ez a könyv pár éve került fel a várólistámra, már arra sem emlékeztem, miért és hogyan is történhetett ez. (Utólag nyomozgatva valószínűleg @Randomsky értékelése lehetett a molyon - https://moly.hu/ertekelesek/2508681 - bár olyan érzés, mintha sokkal régebben lehetett volna...) Aztán ez lett egy kihívásban az egyik random könyv a várólistámról, és most ez az egyik könyve a Mini Könyvklubnak, szóval kezdtem azt gondolni, hogy ez már talán jel, és most jött el az ideje...

Talán tényleg jel lehetett, mert bár féltem tőle kicsit, hogy túl giccses lesz, ezt én most egész élveztem. Pedig tényleg lehet, hogy giccses kicsit :) De most még ez sem zavart. Talán segített, hogy kicsit tényleg emlékeztetett Joanne Harris stílusára néhol, amit szintén tudok a megfelelő hangulatban élvezni, a mágikus realizmus határán talán... És hát legyünk őszinték, az Irodalmi Patika is jól hangzik egy moly számára. Szóval összességében jó élmény volt Jean Perdu-val és Max-szal utazni.

Volt, aki azt írta, hogy ehhez a könyvhöz felnőttnek kell lenni. Nem tudom biztosan, mi kell hozzá. Talán csak hangulat. Vagy az, ha veszítettél már el valakit. Vagy talán csak annyi, ha bántál már meg valamit igazán. Vagy kizártál, vagy ki akartál zárni dolgokat, akár sikerült, akár nem. Talán tényleg csak hangulat.

Az biztos, hogy bárhogy is próbálják akként eladni, ez nem egy férfi-könyv. Van vajon a világon férfi, aki így gondolkodik? És hát a vége, az azért egy kicsit sok volt...
Azért egyszer egész kellemes utazás volt. Jó, hogy jókor történt.

Innen: http://www.deszy-konyv.hu/2014/11/nina-george-levendulaszoba.html