Jennie Melamed: Lányok ​csöndje

Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten,
de senki nem beszél róla: SZÜLJ FIÚT!

Ahol a totális hazugság a legkisebb bűn, amit elkövetnek a gyereklányok ellen, ahol az ortodox rend a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányát jelenti a lányok számára, ahol a világtól elzárt sziget idillje maga a kilátástalanság – ott az elnyomott gyerekek álmodnak maguknak egy szebb, szabadabb, élhetőbb világot. Aztán a serdülő Janey Solomon kilép a sorból, és azt mondja: NEM!
A gyermekek ellen elkövetett abúzus antropológiai aspektusaiból és pszichiátriai kezeléséből doktorált Jennie Melamed nem tanmesét írt a rendszerszintűvé tett molesztálásról, hanem a nővé érő lányok lelkének végtelen gazdagságát, a méltóságra vágyó fiatalok szabadságtörekvéseit ábrázolja ebben a felkavaró disztópiában.

Először még akkor szemeztem ezzel a könyvvel, amikor felbukkant a megjelenésre váró könyvek között. Érdekel a téma, és valahogy keményebbnek tűnt, mint egy átlagos disztópia, valahogy jó érzésem volt vele kapcsolatban. A tény, hogy az írónő járatos a gyerekek elleni abuzus különböző aspektusaiban, csak még vonzóbbá tette.

Így amikor adódott a lehetőség, hogy elolvashatom a könyvet, rendkívül boldogan kaptam az alkalmon.

Sejtettem valahol, hogy ez azért nem lesz egy könnyű menet, de a kíváncsiság győzött.

Tényleg kemény volt, miközben olvastam, sokszor alig lehetett kitépni a kezemből - aztán nehéz volt újra visszatérni, mert tudtam, hogy fájni fog.

Melamed tényleg jól ír, egyszerre valahogy tárgyilagosan, mégis az érzelmekre hatóan. Bizonyos szempontból szókimondó, mégsem (túl) naturalista vagy vulgáris. Van pár keményebb rész a szövegben, de annyi abszolút szükséges - igazából pont finoman, rejtetten, inkább csak utalás szinten mond el sok minden, és várja, hogy mikor jutsz el odáig, hogy már tudod, hogy már magad elől sem tudod titkolni, amit igazából nem csak sejtesz.

A négy lány szemszögéből szép lassan bemutatja a szigetet, a családot, az életet. Mind másmilyenek, mégis sok közös van bennük - és együtt nagyjából teljes képet adnak.

A fülszöveg amúgy is jól felvezeti az alaptörténetet: adott egy sziget, amelynek a lakóit az Ősök menekítették el az Óföldről valami katasztrófa után, hogy aztán egy nagy boldog családot alkotva túléljenek a boldogság szigetén, imádkozva az Ősökhöz és Istenhez, betartva a szabályokat. A társadalmuk alapeleme a család, az alapelv pedig az engedelmesség - pontosan, az Atyák felé. Bár (tök meglepő módon ugye) a nők a fennmaradás egyik alappillérei, sok szavuk nincs, engedelmeskedhetnek a férjüknek (újabb surprise) és szülhetnek egész pontosan két gyermeket (ez mondjuk engem már az elején számtalan dologról elgondolkodtatott). A gyerekek boldogan cseperednek, még iskolába is járnak (ráadásul mindenki), emellett minden nyár az övék, amit szabadon és zabolátlanul tölthetnek.

Majd jön a "nővé válás", és a termékenység nyara, ami után mindenki megházasodik, majd szül boldogan két lehetőleg egészséges gyermeket. (Itt azért a 21. században nevelkedett lelkünk már végképp hümmög egy sort, a korai és kötelező házasság azért azt hiszem nem olyasmi, amit a legtöbben lelkesen támogatnánk.)

És persze ott kísért végig a mondat a fülszövegből, miszerint "szülj fiút".

Ez az élet aztán természetszerűen mégsem lesz mindenkinek boldog. Mind a négy főszereplőnk elégedetlen, és ki szeretne lépni a sziget kereteiből. Vanessát a tudásszomj nem hagyja nyugodni; Janey a nővé válást és a házasságot akarja elkerülni; Amanda születendő gyermeke miatt aggódik, míg Caitlin alkoholista apjától menekülne bármi áron...

A dolog iróniája (szerintem) az, hogy minden érthető ellenérzésük ellenére többségüknek így vagy úgy az átlagosnál jobb dolguk van. Vanessa apja Vándor (amolyan vezetőféle, akik emellett az Óföldön is járhatnak hiányzó cikkeket felderíteni), aki egész kis könyvtárat tart fenn, és ahova a kivételezett lányát is beengedi, aki így kielégítheti kíváncsiságát. Janey (ha éhezés és önsanyargatás árán is, de) már évek óta sikeresen kerüli el a felnőtté válást, mely miatt tisztelik, sőt talán félik is, még a felnőttek is sőt még az Atyja is jobb fej az átlagnál. Amanda pedig, bár nem tudta elkerülni a házasságot, de olyan mellett kötött ki, akit őszintén kedvel, és aki tényleg szereti őt, amennyire csak lehet, és ezt akár a közösség szokásai ellenére is kimutatja.

Mégis, ők lesznek azok, akikben az elégedetlenség leginkább szárba szökik, hogy aztán olyan dolgok történjenek, amikre senki nem számított. De vajon elég, hogy számítson bármit is?

Szerintem ez egy nagyon fontos könyv, mert olyan dolgokról szól, amikről beszélni kell, amikről többet és nyíltabban kellene beszélnünk. A négy szemszög szerinti történetmesélésnek megvannak az előnyei - a viszonylag tárgyilagos stílus ellenére minden szereplő közel kerülhet hozzánk, és drukkolhatunk nekik. Ráadásul remélem ebben a formában olyanokat is meg tud majd szólítani, akik esetleg másképp nem vennének egy ilyen könyvet a kezükbe.

Azért persze voltak hibái is a könyvnek. Amiatt, hogy a történteket és a szigetet a lányok szemén keresztül látjuk, ami előlük rejtve marad, az előlünk is (bár a végére kezdem úgy gondolni, hogy ez nem egyszerű mellékhatás, hanem nagyon is szándékos volt).

Emellett így nagyon keveset tudunk meg arról, hogy mit gondolnak és hogyan éreznek a sziget férfi lakói - pedig a felvillantott képek alapján abban is lenne potenciál.

A szöveggondozás is hagy némi kívánnivalót maga után...

És könyörgöm, ha valaki anatómiát/biológiát akar a szövegbe csempészni, az a, értsen hozzá vagy b, kérjen meg valakit, hogy ellenőrizze a hülyeségeit. (a "kidagadtak a nyakán a hangszalagok" szöveg csúnyán megviselte a hozzáértő lelkem.)

De a hibái ellenére csak ismételni tudom magam, ez egy fontos és jó könyv, olvassátok minél többen...

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak :)

Emellett rendkívül sokat agyaltam a könyvön, a hátterén, egy csomó mindenen. A következő gondolatok viszont már legalább részben spoileresek, csak a könyv elolvasása után javallottak.

Hihetetlen amúgy, hogy mennyire bevont magába a könyv, és folyamatosan agyaltam egy csomó mindenen.

Az elején azon, hogy vajon megtudjuk-e valaha, hogy mi van szigeten túl. Aztán amikor kiderült, hogy ez titok marad, azon, hogy vajon hogyan lehet.

Én amúgy meg vagyok győződve arról, hogy nem volt semmiféle tűz vagy világvége, egyszerűen csak pár ember a saját feje szerint akart élni valamiért. Ahogy a molyon @Ross karca is mutatja, már ez sem lenne új találmány. (https://moly.hu/karcok/1032904 főleg ezen részét "Követőivel bicsérdista kolóniát létesített Ada Kaleh szigetén, és rövid ideig ott élt feleségével és híveivel, a földi paradicsom megteremtésén munkálkodva.") Mert már eleve elgondolkodtató, hogy ha akkora apokalipszis tombolt, akkor ugyan hogy tudnak visszajárni rendszeresen következmények nélkül. És hogy találják meg mindig azt, amire szükségük van. És mégis hogy találhatnának újra és újra megfelelő családokra? Ahol ráadásul még nagymamák is élnek... A cigarettáról vagy a nyomott mintás ruhákról nem is beszélve. Persze, lehet hogy tényleg nem rózsás ott sem minden, különben nem álmélkodnának el a fákon, de az eredeti sztorit én akkor sem veszem be.

Másik szál. Ott van ugye a rengeteg sérült gyerek. A 21. századi, természettudományt tanult olvasó nagyon is tudja, mi lehet az ok. Hiába házasodnak a különböző ősök családjai a többiekkel, generációkon át ez nem elég. Arról az aprócska tényről már ne is beszéljünk, hogy a nőket a házasság után csak a férj nevén tartják számon, így a genetikai háttér fele alapból elveszik. Ami viszont szerintem igazán durva, hogy kiderül, hogy a Vándorok nagyon is tisztában vannak ezzel. (ami azt is jelenti, hogy az Ősök nagyon is értettek a genetikához.) És abszolút tudatosan hozzák be az új családokat, mikor már túl sok a sérült. Emiatt is inkább tűnik ez egy nagyon is tudatos magán-paradicsom építésnek a menekülés helyett.

Emellett végképp érdekes, hogy ha tudatosan vérfrissítenek, akkor miért nem lehet elgondolkodni azon, hogy várjanak, amíg a lányok is kicsit nagyobbak lesznek a termékenység nyarára.

És igen, annyira szeretném tudni, mire gondolnak a férfiak :D Mert Amanda férjén keresztül látjuk, hogy igen is van szerelem a részükről. Tényleg törődik vele, és még olyan dolgokat is megtesz érte, amiért a közösség nagyjából hülyének, vagy mondjuk úgy papucsnak nézi. 

Vagy ott van Janey apja, aki sosem nyúlt a lányához, mert szerinte nem helyes, és még a megszégyenítéseket sem szereti.

Vajon mi járhat a többiek fejében?

Illetve még az jár a fejemben, hogy vajon disztópia ez egyáltalán? 

Többen írták az értékelésikben, hogy mennyire jó, hogy mi nem ilyen világban élünk...

Nekem pedig az jár a fejemben, hogy lehet-e az disztópia, aminek az elemei, ha külön-külön is, de jelen vannak a világunkban? Hiszen vannak gyereklányok, akiket házasságba kényszerítenek. (Meg olyan helyek, ahol a férfiak úgy ússzák meg a nemi erőszakot, a kiskorúkkal is, hogy elveszik az áldozatot, mert "úgy nem számít".) 

És itthon is túl sokszor fordul elő, hogy kislányokat az apjuk és/vagy a bátyjuk "használ", mielőtt elszabadulnak otthonról, sokszor nem sokkal jobb környezetbe....

Tényleg annyira kitalált világ ez??