Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt

 Shaker ​Heights. Cleveland nyugodt, virágzó külvárosa, ahol a házak színétől a szabályos keresztutakon át a lakók sikeres életéig minden tökéletesen elrendezett. Itt él Mrs. Richardson négy gyermekével és ügyvéd férjével. Elena a környék mintalakója, helyi újságíró, és legfontosabb alapelve a szabályok betartása. 

Ebbe az idilli kertvárosi buborékba költözik Mia Warren, a titokzatos fotóművész és egyedülálló anya, valamint tinédzser lánya, Pearl, akik a Richardson családtól bérelnek házat, de rövid idő alatt már nemcsak albérlők lesznek, hanem a szomszéd gyerekek életében is fontos szerepet kezdenek el betölteni.
A rejtélyes múltú Mia azonban felbolygatja a gondos rendben élő közösség mindennapjait, amikor Richardsonék barátai egy kínai-amerikai kisbabát szeretnének örökbe fogadni, ám váratlanul felbukkan a gyermek igazi anyja. Drámai küzdelem kezdődik, amely megosztja a város lakóit, és végül Mia és Elena ellentétes oldalra kerülnek. Elena eltökélt szándéka lesz, hogy leleplezze a nő titkait, de megszállottsága váratlan és visszafordíthatatlan következményekkel jár. És mindeközben egy családi házban egy szikra lángra lobban.
Regény a súlyos családi titkokról, az anyaság kegyetlen nehézségeiről, és annak a veszélyeiről, ha elhisszük, hogy a szabályok követésével mindig megakadályozhatjuk a katasztrófákat.

A Kis tüzek mindenütt megjelenése óta kitartóan szerepel a New York Times bestseller listáján, a legjobb szépirodalmi műnek választották meg a Goodreads olvasói 2017-ben, és már több mint húsz országban keltek el a kiadás jogai. A regényből Reese Witherspoon és Kerry Washington főszereplésével a Hulu készít sorozatot.

Annak idején még az első könyvével szemeztem a szerzőnek, csak valahogy sosem került sorra. Most, a Mini-könyvklub miatt legalább az újabb könyvét nem halogattam... és nem bántam meg.

Még olvasás előtt láttam valakinél, hogy úgy írta le, mint Vianne Rocher a Lilaakác közben, és olvasás után ez igazán telitalálatos hasonlatnak tűnik.

Itt ez a tipikus kertváros, a csodás-kirakat házaival, a tökéletes családok, a született háziasszonyok, az amerikai-álom-élet. Minden tervezett, és a felszínen mindenki boldog, de igen - itt szoktak születni a drámák, és hát senki nem lehet mindig boldog...

És itt van Mia, aki tényleg hasonlít kicsit Vianne-ra, a vándor, a lázadó, az őszinte, az élő. Aki persze mindig felkavarja az állóvizet... A következmények szinte borítékolhatók, akinek hasonló történet járt már a kezében, az nagy vonalakban tudja mire számítson, de szerencsére így sem unatkoztam.

Amit kicsit sajnálok, hogy időnként kevésnek éreztem. A történetet, a karaktereket, és főleg a végét... mindenből többet szerettem volna, mélyebbet. És főleg válaszokat...

Valószínűleg pont az volt a lényeg, hogy kérdéseket tegyen fel, és felkavarjon, és ez tulajdonképpen ment is neki, és ezért piros pont... De miért nem tudunk semmit? :D Vajon a sorozat ad több utalást vagy egyenesen választ?

És akkor a továbbiakban spoileresen - én szóltam...

Szóval persze, beszél a tökéletes élet - valódi élet kérdésről is, de erről már annyian...

A fő kérdés azt hiszem, az anyaságról szól... És nincs válaszom, nekem nincs, de van valakinek? Mert ki az anya, aki megszült, vagy aki felnevelt? Gének vagy szeretet? 

Szeretném, ha lenne egyszerű válasz. És bár nincs gyerekem, és talán nem is lesz (nem is akarok), de talán épp emiatt úgy gondolom, hogy többnek kéne lennie, mint hogy szülsz x gyereket. Hogy az igazi kérdés és munka az, hogy fel is kell nevelni őket... 

És nagyon sajnálom Bebét, és tökre együtt érzek vele, és érzelemből szinte hajlanék mellé állni... de az agyam azt mondja, hogy lemondott a gyerekéről, és elhagyta... ez azért elég végleges, nem? Vajon jó egyáltalán, ha ezt hagyjuk csak úgy visszavonni? És ha megint nem mennek jól a dolgok? Legközelebb lenne jobb megoldása? És ha nem, mégis hányszor lehessen egy ilyen döntést visszadobni?

Van aki neki adná a gyermekét?

Közben az Amikor elhagytak is eszembe jut, amiben a főszereplő összeomlik, és nem nagyon tud helyt állni igazán a gyerekei mellett - és kb mindenki leszedi róla a keresztvizet és kb elvenné a gyerekeket tőle (persze részben értem, miért veri ki a biztosítékot)... de neki mégsem jut eszébe megválni tőlük... vajon érzelemből tőle tényleg elvennénk, a másik könyvben meg egy részünk hajlik visszaadni annak, aki tényleg el is hagyta?

És ott a másik kérdés: számít, hogy milyen szülő nevel? Fontosabb, hogy kínai vagy az, hogy szeretnek-e? Egyrészt értem én, a származásunk mindannyiunknak jelent valamit... enélkül ugyanazok lennénk? És ha nem, az pl biztos, hogy nagy baj? 

Vajon az pl rasszizmus, ha számít, hogy kínai család nevelje fel? Vagy csak az egyéniség egy részének tisztában tartása? Kellene számítania egyáltalán?

Az a fontosabb, amiben különbözünk, vagy az, amiben egyek vagyunk?

Vajon tényleg jobb emberek lennénk, ha mindenkit "másfajta" család nevelne fel? Az elszakítás része nyilván minimum morbid lenne... de érdekes elgondolni, hogy akkor talán mind nyitottabbak lennénk... Ami igazából jó lenne. Másrészt szinte félelmetes a kérdés, hogy ez normál körülmények között miért nem megy?

Nekem ez a borító is nagyon tetszik, jól visszaadja a tökéletes-fílinget... Ellenben szerintem itt a magyar borító is jól sikerült...