Gail Carriger: Szívtelen

A ​lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan felforgatja Londont…

Ezúttal azonban nem a saját hibájából szakadt a nyakába a baj. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt, Alexia veszi kezébe az ügyet – és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek.

Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata – Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék.

Vajon sikerül rájönnie, ki akarja megölni a királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte be magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe?

Így a negyedik résznél talán bevallhatom, hogy nagyon szeretem ezt a sorozatot, mondhatni szívcsücsköm.

Ami ahhoz képest, hogy mennyire tartottam tőle, egész nagy szó.

Már úgy értem, nagyon romantikusnak tűnt, és olyan újfajta pöttyös volt (ami a Twilight után nem egyértelműen pozitív, ahogy a vérfarkas és vámpír szereplők sem), ráadásul a borító rózsaszín. (Annak idején az Anyák maffiáját is majdnem kihagytam a gusztustalan borító miatt, hogy én ilyenhez hozzá nem nyúlok, pedig az is jó élmény volt.)

Aztán olvastam figyeltjeim értékelését, és úgy döntöttem, adok egy esélyt, hátha legalább az állítólagos humora kárpótol.

És milyen jól tettem, mert ez egy jó kis sorozat, és messze van attól, hogy romantikus legyen.

Egyébként is a legtöbb félelmem nem bizonyult igaznak. A vámpírok nem csillognak a napon, a vérkasok állatok, az egész pedig jól összeolvad a steampunk háttérrel. A lélektelenség pedig ad egy határozottan egyedi ízt az egésznek, ami ráadásul az egyik vezérlő motívuma lesz a cselekménynek.

Szerintem az egyik legfontosabb pedig az, hogy ez nem egy romantikus sztori. Legalábbis a legtöbb romantikus sorozat, amit eddig olvastam, arról szólt, hogy az x részes sorozat x részében a férfi és a nő kerülgeti egymást, és tenger nyál és idióta félreértés után végre egymás karjába omlanak, minden rózsaszín és szólnak az esküvői harangok... az már csak ráadás, hogy a női főszereplő sokszor bugyuta, esetlen, és minden középpontjában csak a férfi áll. (Kicsit sarkítva, de tudjátok, mire gondolok.)

Na itt ilyesmiről szó sincs.

Egyrészt Alexia egy határozott, talpraesett és vagány nő, akinek semmi szüksége a teljességhez egy férfira, az max a ráadás lehet. (akit ugyebár csak nehezen kaphat meg, mert hát kinek kéne egy ilyen karakán fura nő, aki már amúgy is kezd túlkoros lenni... talán egy természetfelettinek...)

És mint említettem, itt aztán nem azzal szórakozunk végig a sorozaton, hogy Alexia megtalálja a párját végül is spoiler már az első kötet végére eljutunk a házasságig. spoiler vége

Ez, hogy a történet előrehaladtával a szerelmi szál is halad előre, nekem nagyon bejött.

Alexiát is nagyon csípem, a lélektelenségével, a napernyőjével és a csípős humorával együtt.

A humor és a karakterek amúgy is a kötet erősségei szerintem. Legyen szó Lord Macconról, a piperkőc Lord Akeldamáról, a hebrencs Ivy-ről vagy épp a másik kedvenc karakteremről, Madame Lefoux-ról, a feltalálónőről. Szinte minden szereplőt a szívembe zártam.

Ajánlom a sorozatot mindenkinek, aki szereti a kicsit őrült, felszabadult stempunk-os urban fantasy-ket, és senkit nem tartsanak vissza holmi pöttyök, vagy rózsaszín borító :)

Általában nem szoktam a szerzőkkel foglalkozni, legalábbis nem a "fizikai valójukban" - nem igazán vagyok az a fajta, akit érdekelne, hogy néznek ki, rákeresne képekre, ilyesmi. Gail Carriger-ről viszont szembejött kép, még mielőtt olvastam volna a könyvét, és kifejezetten furcsának-bolondosnak tűnt, emellett némileg szimpatikusnak is. Mióta olvasom a könyveit, kifejezetten szimpinek tűnik, és határozottan díjazom, hogy annyira olyan, mint a könyvei :)

És akkor az aktuális részről is, kissé spoileresen (de elvileg semmi esszenciális):

Hát ezt is megértük, Alexia nemhogy terhes, de igen terhes, persze most sem szűnik meg önmaga lenni. Lehet, hogy mozgásában korlátozott, de ez nem tartja vissza attól, hogy mindenbe beleüsse az orrát, és mindent maga akarjon megoldani, környezete nagy bosszúságára.

A közelgő áldás számos kérdést is felvet ráadásul, tekintettel arra, hogy az érkező várhatóan bőrlopó lesz. Ennek folyományaként a Maccon háztartás mindenestől Londonba hurcolkodik, Lord Akeldama szomszédságába, ami ugye önmagában számos érdekes kérdést vet fel :)

Közben egy szellem halálosan fenyeget, méghozzá a királynőt. Ehhez Alexiának is lenne egy-két szava, ámde talán a teher tehet róla, valahogy nehezen talál nyomra. (vagy ki tudja, ez most nekem se esett le, pedig hááát...)

A vége kifejezetten érdekesre sikerült, már alig várom a következő részt ^^

Éééés végre megtudtuk, hogy miért is Napernyő protektorátus, hát ideje volt :)