Moskát Anita: Bábel ​fiai

Folyik a munka Bábelben, mert mindenki tudja: aki felhúzza a tornyot, azé a hatalom. Az építkezésnél használt ereklyék, amelyek egy másik világból származnak, kezdik felmondani a szolgálatot, a papság soraiban intrika üti fel a fejét és lázadással fenyeget. A próféta, aki a bábeli egyházat alapította, halott, a torony pedig a mi világunkból szólít magának új látnokot. 
Dávid, a korábban festőként dolgozó fiatalember egy ideje látása fokozatos elvesztésével küzd. Zavaros vízióiból megtudja, hogy a torony vette el szeme világát, ezért Bábelbe utazik, de hamarosan belekeveredik az egyházon belüli hatalmi játszmákba. Arzén, a város új főpapja, próbál kitörni édesapja árnyékából, a reformoknak azonban nincs helye ott, ahol vérrel és testrészekkel áldoznak Bábelnek. 
A bibliai Bábel történetére alapozott modern és kegyetlen regényben vallás és babona csap össze a racionalitással. Moskát Anita novellái után az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb magyar fantasztikus könyvével jelentkezik.

Annak idején a Horgonyhely szerelem volt első látásra, már a borító és a fülszöveg is. És végül nem pont azt kaptam, amit ígértek, vagy amire számítottam, de nagyon betalált, és kifejezetten jó regénynek tartom. Eredetileg az új regénnyel szemeztem, most a Mini Könyvklub miatt mégis az első regényt vettem elő.

Elöljáróban: kevésbé tetszett. (Azért persze még mindig nem rossz, csak...)  És tudom, hogy nem fair másik könyvhöz hasonlítani, de egyszerűen nem tudom nem látni mellé a Horgonyhelyet is.

Az elején kifejezetten nehézkesen indult a kapcsolatunk, elég sokáig tartott, míg rá tudtam hangolódni a szövegre. 

Az első problémám talán rögtön a fő motívum volt: Bábel tornya. Hogy ez engem mennyire nem hat meg, omg... A hiba amúgy biztos az én rendszeremben van, tekintettel arra, hogy mennyien lelkesednek érte az olvasóktól kezdve Ted Chiang-ig... de bennem nem mozdít meg semmit.

A másik: a szereplők. Egyszerűen egyiket sem bírtam, és nem is nagyon érdekeltek. Még Lívi volt talán, akivel a legjobban rezonáltam, de ő is kevés volt (spoiler!!! bakker még az sem hatott meg igazán, mikor meghalt)...A pasik meg ehhh... rendszeresen szerettem volna kirázni belőlük a lelket...

Hogy akkor mi maradt nekem? :) Egyrészt mindennek ellenére a történet csak bevont egy idő után, és elérte, hogy kíváncsi legyek a végére. 

Plusz a szöveg gyönyörű, élvezet olvasni, és hibára sem nagyon emlékszem a szövegben, ami külön öröm (éljenek az effektív korrektorok).

Ja, és maradt még nekem a várakozás. Mert nem tudok nem arra gondolni, hogy ha ez után a Horgonyhely következett, ami annyira lenyűgöző volt, akkor hova fejlődhet a dolog a harmadik könyvre? :O (Azért persze igyekszem nem teljesíthetetlen elvárásokig hergelni magam, de egyre kíváncsibb vagyok, na :) )