Suzanne Collins: Az ​éhezők viadala

(Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazó fülszöveg)

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

Suzanne Collins regénye megjelenése óta hatalmas siker szerte a világon. Az izgalmakban és érzelmekben bővelkedő regényből hamarosan mozifilm is készül.

Vallomás következik: (nagyrészt) egy molyos kihívás miatt olvastam el (olvassunk el egyet az ott legnépszerűbb 5 könyv közül) - mondjuk láttam benne rációt, hogy jobban fogom szeretni, mint a szürkét...

Persze az is ott van azért a háttérben, hogy kicsit mindig is piszkálta a fantáziám - mert annyian szerették, meg Agave, meg a disztópiák néha még jól is sikerülnek. Csak az a sok negatív kritika, hogy koppintás, meg gagyi, meg felszínes, és jajj az a sok nyál meg vergődés két pasi között (na jó, lehet, hogy nem mind az első részről szólt :) ) 

Így viszont most sorra került, legalább még a Battle Royal előtt. 

És jót is mondhatok róla: nem fájt annyira, mint vártam. Bár ez nem annyira a könyv érdeme, inkább azé, hogy mennyi rosszra emlékeztem és mit vártam. Az sem a rész érdeme, hogy úgy tűnik, a legtöbb nyál majd a következő részekben fog folyni, de arra én valószínűleg már nem nevezek be.

Na jó, volt még érdeme, határozottan olvasmányos, főleg az elején, amikor még frissen hajt a kíváncsiság és bármi lehet még. Bár már akkor is gyanús, hogy mindenről csak felületes információt kapunk, legyen az a család, vagy a világ háttere. Aztán kapunk egy csomó külsőséget és felszínes leírást, légyen szó akár panemről, akár a számtalan ruháról és sminkről. A jellemek is kb. hasonlóan árnyaltak.

Aztán bekerülünk az arénába, és a felpörgő események egy darabig megint elsodornak, mert hát azt meg kell adni, gyorsan olvasható. Csak aztán elkezdem végiggondolni, hogy minden olyan esetleges, a legnagyobb szerepe talán a szerencsének van. Amit csak az múlhat felül, ha valakivel példát akarnak statuálni. 

Meg hát ott van az, ahogy Katniss gondolkodik a viadal alatt, abszolút felszínesen, rövid távon, de leginkább önzőn. Hányás. Ha véletlen pillantásnyi időre másra is gondol, az is felszínes és átmeneti csak. A végére már csak azt vártam, hogy vége legyen.

És ott motoszkál bennem, hogy mi lenne a tanulság? Hogy elnyomásban élni rossz? Ezt sokan ezerszer jobban megcsinálták már. Hogy önző, számító ribancnak lenni megéri? Ehhh.

Ha már tini meg disztópia, akkor is van sokkal jobb. 

Az biztos, hogy nekem ennyi épp elég volt, nem hiszem, hogy benevezek a folytatásra, főleg hogy ott elvileg jön a rendkívül egyedi két-pasi-közti-tipródás. Hagyjuk.

kép innen: https://hu.pinterest.com/pin/570831321497780943/