2016. szeptember 30., péntek

Agatha Christie: Nemezis

(Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.)
Alig másfél év telt el azóta, hogy Marple kisasszony megoldott egy bizonyos rejtélyt az Antillákon, s ezzel sikerült néhány ifjú hölgy életét megmentenie. „Nyomozótársa”, a goromba, de aranyszívű Mr. Rafiel időközben meghalt, ám ügyvédei útján, levélben utólag még megkéri az öregkisasszonyt: göngyölítsen fel (neki teendő személyes szívességként) egy újabb bűnügyet. Azt azonban, hogy miről volna szó, nem részletezi.
Apránként derül ki, hogy itt nem ifjú hölgyeket kell megmenteni – az ifjú hölgyek (mint utóbb kiviláglik, szám szerint ketten) már meghaltak, sőt, már a gyilkost is elítélték. De hiába hogy a bűnös raboskodik, amint Marple kisasszony újra felveszi a fonalat, tovább szaporodik a halottak száma, mi több, őt magát is halálos veszedelem fenyegeti, s bizony ha Mr. Rafiel nem nyújtana neki hatékony segédkezet a túlvilágról… Marple kisasszony, mint mindig, természetesen most is megússza, pedig Nemezisként, a bosszú istennőjeként még a „három Párkával” is farkasszemet kell néznie.

Jó rég olvastam már az előzményt, a Rejtély az Antillákon-t, több éve már. Kicsit tartottam is tőle, hogy mennyi dereng még belőle, és ez vajon mennyire befolyásolja majd a mostani élményt.
Nos, szerencsére csak a főbb szereplők és talán a hangulat az, ami számít, annak felidézéséhez pedig számomra elég utalás volt ebben a részben, így tudtam élvezni.

Mert élveztem, bár ezen magam is meglepődtem :) Miss Marple-t ugyan mindig is jobban szerettem, mint Poirot-t, de a lassú, hömpölygő történetekhez nincs mindig türelmem - és itt bizony lassan folydogálnak a történések.
Kezdésnek felidézzük az előző részeket Mr. Rafiel halála kapcsán, majd belecsaphatnánk a dolgokba - halála előtt az öregúr felkéri kedvenc vénkisasszonyunkat egy kis neki fekvő feladatra - ha kapnánk bármi pontosabb adatot ennél, de hát csak vaktában tapogatózunk, még azután is, hogy befizettek bennünket egy társas utazásra. Tulajdonképp sok tíz oldalon át még a feladatot sem tudjuk meg...
De ez most valamiért nem zavart, talán még izgalmasabb is volt így, hogy nem egyszerűen a gyilkost, hanem a bűntettet is keressük :)

Sokkal többet spoiler nélkül nehéz lenne írni... hiába éreztem rá jól sok mindenre, mégis sokáig rossz helyen tapogatóztam, és hiába esett le utolsó előtti pillanatban a személy, a magyarázattal persze adós maradtam, megint - mint a rejtély egy részével szinte mindig :)


kép innen: http://hatso-sor-kozepe.blog.hu/2016/07/26/detektivek_a_merlegen_igy_nyomoz_columbo_poirot_sherlock_es_a_tobbiek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése